Barta Judit habilitált egyetemi docens vezeti a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáját július elsejétől. Az új klinikaigazgató megbízását Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől vette át. A leköszönő intézményvezető, Csanádi Zoltán professzor kilenc éven át irányította a klinikát, amely ez idő alatt jelentősen fejlődött: új ellátási formákat, országosan is egyedülálló beavatkozásokat vezettek be, fejlesztették az eszközparkot és megerősítették a klinikai kutatási tevékenységet.
Hírek
1991. június 27-én Asztalos László sebész főorvos vezetésével végezték el az első veseátültetést Debrecenben. Az eltelt harmincöt évben az intézményben több mint 1300 átültetés történt, a transzplantációs centrum az ország meghatározó központjává vált. A következő időszak egyik kiemelten fontos célja az élődonoros vesetranszplantációk számának növelése.
Közös képzési programok létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem két kínai egyetemmel. A Beijing Institute of Technology (BIT) és az East China University of Technology (ECUT) vezetőivel csütörtökön írták alá a megállapodást. A közös programok 2027-ben indulhatnak.
Illés Árpád, a Debreceni Egyetem hazailag és nemzetközileg is elismert belgyógyász és hematológus professzora a Klinikai Központ elnökhelyetteseként is folytatja szakmai munkáját. A több évtizedes gyógyító, kutatói és vezetői tapasztalattal rendelkező szakember új pozícióját július elsejétől tölti be. Megbízását csütörtökön vette át Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől.
Harmincnégy modern kezelőszékkel bővült a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinikájának eszközparkja. A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy betegek a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb körülmények között kapják meg a terápiát.
Megkezdődtek a karbantartási és parkgondozási munkálatok a június elejétől a Debreceni Egyetem vagyonkezelésébe került parkban. A diplomaosztókra beindították a szökőkutat is, amelynek korszerűsítése már nem halogatható tovább. Debrecen emblematikus terének a következő években tervezett felújításáról, átalakításáról online kérdőíven mondhatták el a lakosok a véleményüket.
Vizeletcsöpögés egy önfeledt nevetés közben vagy állandóan visszatérő hüvelyi fertőzés – ezek nem csupán a mindennapokat megnehezítő kellemetlenségek, hanem valódi orvosi problémák, amelyek ma már a korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőségeknek köszönhetően eredményesen kezelhetőek. A többek között ezeknek a betegségeknek a gyógyításával foglalkozó urogynekológia a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában az elmúlt évek alatt az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szakterületévé vált.
Rektorhelyettesi és elnöki pályázatokat rangsorolt, professzor emeritusi címek adományozásáról, valamint a Rector Emeritus és a Decanus Emeritus címek létrehozásáról döntött, illetve számos szabályzatát módosította júniusi ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa. A tanácskozáson átvették kinevezésüket a július elsejével hivatalba lépő dékánok is.
Letették esküjüket és átvették orvosi diplomájukat az Általános Orvostudományi Kar végzősei szombaton. Az ünnepi tanácsülésen több mint száznegyven magyar és külföldi hallgatót avattak orvosdoktorrá.
A jövőben is Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja vezeti a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Orvosképzési Kollégiumát. A testület tagjai újabb három évre szavaztak bizalmat a professzornak.